2011. január 16., vasárnap

A Magyar Köztársaság Elnöke gratulál a DEMO programhoz

Nagyon fontos megjelenéssel indult a 2011-es év a DEMO-nak.

Január 08-án, az Önkéntesség Európai Éve - Önkéntes Turnéjának Magyarországi állomásán állíthattuk fel standunkat a GYEP Alapítvány programjaként.

Az esemény a Millenáris teátrumban került megrendezésre, ahol is a hivatalos megnyitón részt vett Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke, Viviane Reding, az Európai Bizottság alelnöke, valamint több meghívott rangos résztvevő is. A nyitóbeszédek után csak egyes alapítványok pavilonjait járták körbe.
Szerencsére hozzánk is odajöttek. A sajtósok és fotósok hadának kereszttüzében pedig be is mutathattuk a programunkat: Vitya ( Huszi öccse) mondta el annak lényegét ,mi is az a DEMO és GYEP. Ugyanis Huszi ekkor már a HINTAYO-nál várta a küldöttséget egy jó kis hintázásra.
Adina eközben élő ékszerkészítő show-t produkált nekünk, s a végén pedig a tavalyi tokaji táborban készült gyümölcsanimációt indította el Beni a rangos társaságnak.
Elkápráztattuk őket, látszott az arcukon mennyire tetszik nekik ez az egész, s mindannyian gratuláltak. 




Két Work-shoppal jelentünk meg, melyek egész nap nagyon népszerűek voltak: az egyik ékszerkészítés volt az egészség jegyében. Ezeket mindenféle egészséges hozzávalókból alkothatták a gyerkőcök, így szárított-asztalt gyümölcsökből és puffasztott gabonákból.

A másik egy gyümölcs-animáció volt, amelyből Dorci készítette el nekünk a következő kis filmet:




Szervezők voltak:Alizka,Huszi és Vitya
Segítettek vagy ott voltak még:Lindus, Encike, Viktor, Kata, Áki, Barna,Gyepes nagylányok,Berni és Márk

Köszönjük mindenkinek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése